|
2010. szeptember 02. csütörtök, 07:46 |
|
A szélsőséges időjárás miatt várhatóan gyengébb termés várható idén, mely drágíthatja az iskolai, óvodai étkeztetést.
Az önkormányzatok különböző módon ugyan, de igyekeznek gátolni az emelkedést, s reménysugarat jelenthet az is, hogy szeptember 15-étől nem vonatkozik a közbeszerzési kötelezettség a nyers húsra, a zöldségre, a gyümölcsre, a tejre és tejtermékekre, a mézre, a tojásra és a gabonára.
Fekete Ferenc, Murony polgármestere elöljáróban elmondta, kiemelt céljának tekinti, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő családok terhei ne emelkedjenek a településen. Az önkormányzat ezért is igyekszik mindent megtenni a menza, illetve tágabb értelemben a közétkeztetés árainak növekedése ellen.
|
|
Bővebben...
|
|
2010. szeptember 01. szerda, 18:06 |
|

Egyre többen vannak azok, akik odafigyelnek bolygónk környezeti állapotára. Mi hétköznapi emberek, elsősorban saját háztartásunk „zöldítésével” tehetjük a legtöbbet. Ebben kíván segítséget nyújtani a Zöld Bolt hálózata.
A Zöldbolt kínálata meglepően széles, hiszen a higiéniai termékektől a tisztítószereken át az irodaszerekig számos termékféleséget forgalmaz.
Megtalálhatók itt a különböző víz és energiatakarékos termékek, környezetvédelmi játékok, iskolaszerek, mosható pelenkák, babaholmik, biotextíliák és kézműves munkák; de az árukészlet folyamatosan bővül. Ideális vásártér ez mind a hétköznapi beszerzések, mind az ajándékkeresgélés közben. Annak pedig, aki az ajándék kiválasztását a megajándékozottra szeretné bízni, a Zöldbolt különböző értékű vásárlási utalványokat kínál.
|
|
Bővebben...
|
|
2010. szeptember 01. szerda, 09:13 |
|
A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumban új kiállítás lesz látható: FreeCikli – A kerékpár kultúrtörténete címmel a bicikli, illetve a biciklizés krónikája elevenedik meg az érdeklődők előtt.
A 19. századtól egészen napjainkig tartó történeti bemutató szeptember 4-től november 14-ig lesz látható.
Az évek során egyre nagyobb teret hódít az autó, mint közlekedési forma, de ennek ellenére vagy ennek dacára az emberek ragaszkodnak a régi, jól bevált kerékpárjaikhoz. Sőt egészen egyedi szubkultúra alakult ki a fővárosban, ahol a biciklizésé a főszerep. Van, aki munkába jár vele, van, aki sporteszközként használja, és van, aki a nyűgös hétköznapokat maga mögött hagyva a családjával biciklis kirándulásra megy.
|
|
Bővebben...
|
|
2010. szeptember 01. szerda, 08:52 |
Akik elolvassák az élelmiszer-címkéket az árucikkeken, kevesebb kalóriát, telített zsírt, koleszterint, nátriumot és cukrot fogyasztanak - derült ki egy kutatásból.
Kutatók elemezték az amerikai Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Felmérés 2005-2006-os adatait, és arra a következtetésre jutottak, hogy egészségesebben táplálkoznak azok az emberek, akik elolvassák a címkén, mit tartalmaznak az élelmiszerek.
"Ha ezek a címkék komolyabb hatással vannak közegészségügyre, gyakoribbá kell tenni használatukat" - mondta a tanulmány szerzője, Nicholas J. Ollberding.
|
|
Bővebben...
|
|
2010. augusztus 31. kedd, 17:03 |
|
Nem törődhetünk bele, hogy olcsóbb egy új eszközt megvenni, mint a régit megjavíttatni! Nem lehetünk teljesen nyugodtak, ha a hulladékká vált tárgyainkat hasznosítja valaki, mert az újrahasználat sokkal fontosabb, a hulladékmegelőzés alapvető formája.
A HuMuSz (Hulladék munkaszövetség) vállalta, hogy egy október elejéig futó pályázat keretében több mint 2000 magyarországi javítóműhely elérhetőségét összegyűjti. Jelenleg ennek körülbelül a felénél járnak, nagy szükség van mindenki segítségére!
Íme a felhívásuk
„Talán benned is felmerült már a kérdés, hogy megjavíttatnám én a rossz konyhai mérleget, újratöltetném a régi kedvenc kispárnámat, meg a tavalyi kabátomnak is csak a zippzárja romlott el, no de kik foglalkoznak manapság ilyen javítgatásokkal?
|
|
Bővebben...
|
|
|