IT/Tech

Ezt kell tudni az üvegfóliákról

Mielőtt üvegfóliát vásárolunk, lényeges, hogy úgy induljunk neki a keresésnek, hogy egészen pontosan tudjuk telefonunknak a típusát. Ez határozza meg ugyanis, hogy milyen üvegfóliára lesz szükségünk.

Azért elsődleges szempont, mert csak így tudjuk elérni a maradéktalan védelmet. Tehát egy Samsung Galaxy A13 5G üvegfólia tudja biztosítani azt a védelmet, amire a kijelzőnek szüksége van.

Milyen üvegfóliák kaphatók

A legáltalánosabb üvegfólia az úgy nevezett 2D-s fólia, ami azt jelenti, hogy nem a teljes kijelzőt takarja be, ezáltal több típusú készülékre is feltehető.

Az ennél lényegesen komolyabbak a 3D, 5-6D, illetve a legkeményebb, a 9D. Emellett kapható még az UV jelzéssel ellátott üvegfólia is.

Például a Huawei üvegfólia védelmet biztosít a váratlan sérülésekkel, karcokkal szemben, érdemes az edzett üvegből készültet választani, hogy lehetőleg csökkentsük a képernyő összetörésének kockázatát. Ezzel elkerülhetünk egy nagyobb kiadást, amibe egy esetleges kijelzőcsere kerülhet.

A másik ok, ami miatt érdemes üvegfóliát használni az az, hogy egy karcos képernyő nem nyújtja azt az élményt, amit elvárunk egy filmnézés, netezés, levelezés közben. Mivel naponta több órán keresztül nézzük a képernyőt, ezért fontos annak épsége, hogy ne rongáljuk feleslegesen a szemünket.

Amennyiben úgy döntünk, hogy megválunk kedvenc telefonunktól, akkor jobb árat tudunk majd kialkudni érte, ha sértetlen a kijelző.

Fentiek alapján látható, hogy csak nyerhetünk azzal, ha üvegfólia védi telefonunkat.

Alternatív megoldások

Nemcsak fóliával, üvegfóliával védhetjük a kijelzőt, mert kaphatók kijelzővédő folyadékok, krémek is. Ezek gyártása a nanotechnológián alapul. A legegyszerűbb ezek feltevése, mert csak fel kell kenni a készülékre, majd meg kell várni a teljes száradást.

Tapasztalni fogjuk, hogy ha addig volt is egy-két apróbb karc a kijelzőn, akkor az ennek hatására eltűnik, ugyanis a folyadék kitölti a sérült helyeket. Biztos, hogy lényegesen fényesebb, szebb, tisztább lesz a telefonunk.

Annak, hogy ezek a lehetőségek nem terjedtek el, igen egyszerű magyarázata van. Az, hogy sajnos nem adják meg azt a biztonságos védelmet, mint az üvegfólia. Ha leesik a telefonunk, vagy csak odaütődik, akkor elképzelhető, hogy betörik, mert a folyadék és a krém csak a karcolódástól véd.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük