Életmód

Melyik idegen nyelvet válasszam?

Ha tőlem valaki megkérdezi, hogy melyik idegen nyelvet válassza, mindig azt mondom: csak rá kell nézni a térképre, és pontos választ kapunk. Nekünk, magyaroknak az angol mellett illene legalább valamilyen szinten beszélni a németet is. Azonban ha az első nyelv kiválasztása most a cél, lássuk mit mondanak a szakértők.

Az EU-ban a lakosság 38%-a beszéli az angolt

Az EU-ban élő lakosság 38%-a beszéli az angolt, ezt az arányt az északi országok átlaga dobja fel, hiszen a skandináv országokban nem ritka, hogy a lakosság 80-90%-a beszéli a nyelvet.

Elmondhatjuk, hogy az angol a világnyelv, melyet ma már mindenkinek illik megtanulni. A Workania 2011-es felméréséből az is látszik, hogy az angol nyelv ma már mindenhol elvárt minimum, viszonyt egy második, illetve harmadik már előnyt jelent számunkra.

Ha megnézzük a további statisztikákat, akkor láthatjuk azt is, hogy melyik nyelv legyen a második idegen nyelv, ugyanis a munkáltatók elvárják az angol nyelvet, másodiknak 15% kéri a németet, a franciát pedig 3%. Ebből jól látható tehát, hogy az angol mellé a német nyelvet ajánlott megtanulni először.

Ha visszatérünk az első mondatomra, akkor láthatjuk, hogy a gondolatmenet helyes, a statisztikák is ezt erősítik meg.

Ha még van kapacitásunk egy harmadik nyelvre is, mindenképpen egy egzotikus vagy ritka nyelv lesz a legjobb választás, mely igen komoly bevételt hozhat. Ez lehet keleti nyelv, melyet nem könnyű ugyan megtanulni, de megéri a fáradtságot. Akár tanulhatunk egy újlatin vagy skandináv nyelvet is.

Ezek a munkaerő piacon igen értékesek, és ha megnézzük az álláshirdetéseket és a hozzájuk tartozó béreket, könnyen beláthatjuk ennek igazát. Az azonban nagyon fontos, hogy szeressük a célnyelvet, mert anélkül csak fogcsikorgatva fogunk tanulni.

A tanulás, különösen a nyelvtanulás mindig jó befektetés; megéri kicsit összébb húzni a nadrágszíjat átmenetileg, mert rendkívül nagyot léphetünk előre a munkaerő piacon ezáltal. A nyelvek puszta léténél (ami nem kis dolog) még többet is fel tudunk ekkor mutatni: szorgalmunkat és tehetségünket, melyet minden munkáltató örömmel fogad.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük