|
Írta: Z.Andi
|
|
2013. április 01. hétfő, 19:06 |
|
Ha jobban belegondolok, sok ilyen van, de a túlfogyasztásunk és szeméttermelésünk jelenleg nagyon-nagyon ebbe a kategóriába esik. Hogy miért?
Azért, mert sokan nem értették még meg, hogy mit művelünk a Földdel, és nem értették még azt meg, hogy az EGYÉN az, aki tehet ez ellen. Ne várjuk a csodát, hogy majd egy nagy cég, vagy egy állam közbelép és megoldja ezt a rettentő problémát!
A szeméttermelés a saját kezünkben van. Lassan közhelynek számít már az a frázis, hogy „vásárlásunk szavazat”. Vásárlásunkkal nem csak azt dönthetjük el, hogy az almeríai spanyol mágnás zsebét tömjük vagy a helyi kistermelőét. Azt is eldönthetjük, hogy mennyi szemetet veszünk meg vásárlásaink során.
|
|
Bővebben...
|
|
2013. március 20. szerda, 08:08 |
|
Az érzelmi intelligencia koncepciójának kitalálója és világszerte ismert szakértője, Daniel Goleman szerint a zöldeknek nem a káros kibocsátás és környezetszennyezés felől szükséges megközelíteni az ökotudatosság témáját, hanem az ökotudatos cselekedeteink irányából. Úgy véli, fogyasztásunk megváltoztatása és zöldítése a lényeg, vagyis az öko-lábnyom helyett az ”öko-kéznyom”.
A magyarul is megjelent Érzelmi intelligencia, Társas intelligencia és a Zöld út a jövőbe – A tudatos vásárlás mindent megváltoztathat című könyvek írója úgy látja, a riogatás helyett több embert tudnának a zöldek meghódítani, ha azt adnák el nekik, a fenntartható fogyasztással mi minden pozitív hatást lennének képesek elérni, ha akarnák.
Goleman úgy érzi, a pozitív potenciál hangsúlyozása mindig lelkesebb visszhangot vált ki. Ha a szelektív hulladékgyűjtés, a helyi termékek vásárlása, vagy éppen az energiatakarékosság anyagi előnyeit és messzemenő környezeti hatásait sulykolnák a fogyasztókba, azzal jócskán több embert sikerülne ökotudatos életvitelre rábírni.
|
|
Bővebben...
|
|
Írta: Pap-Dávid Anna
|
|
2013. március 14. csütörtök, 08:34 |
|

„Manapság pedig a felszínesség kezd utat törni magának, mert az emberek túlnyomó részének nem csak ideje, de igénye sincs a részletek kifürkészésére. Számomra fontosak a részletek, hogy ne vesszen el az emberekbe vetett hitem.”
Ez egy idézet tőlem, s bár tűnhet furcsának, hogy saját magamtól idézek, de valójában ez a pár gondolat ihlette az írásomat, és fontosnak tartottam szó szerint megosztani.
Nem is lenne hiteles a fenti kijelentés, ha nem tapasztalati úton jutottam volna el idáig, és ahogy egyre inkább „felnőtté” válok, sajnos egyre gyakrabban szembesülök vele, és elszomorít.
S hogy mi köze ennek a környezettudatossághoz valójában? Nos, ez egy kicsit hosszasabb gondolat fejtegetést igényelt részemről.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Írta: Fábián Emese
|
|
2013. március 06. szerda, 07:48 |
Gondoltad volna, hogy a kerted egy koncertterem? Eszedbe jutott már, hogy lázas diskurzusba kezdhetnek egymással a fűszálak, a káposzták pedig egészen halkan, de figyelmeztetik egymást, ha ragadozó közeledik? Abszurdnak hangozhat, pedig nagyon úgy tűnik, mindez nem is áll olyan távol a valóságtól.
Elszánt, zöldségbarát kutatók és az erdő szerelmesei igyekeztek kihallgatni, milyen is, amikor megszólal egy növény.
Az erdő dallamai
Aki ellátogat az Olaszország északi részén található damanhuri ökofaluba, a kávézóban saját fülével is meggyőződhet arról, hogy a növények nem némák. Bemikrofonozott példányok szolgáltatják az aláfestést az ebéd utáni lazításhoz. A damanhuriak 1975 óta kutatják a növények titkos életét, és a fák megértésével kísérleteznek. Ennek érdekében nyomon követik a növényben zajló elektromos impulzusokat és rezgéseket, melyeket egy szintetizátorral összekötött elektronikus eszköz rögzít. Az eredmény elbűvölő.
|
|
Bővebben...
|
|
2012. október 15. hétfő, 11:36 |
|
A HUMUSZ összefoglalója arról, hogy az iskolai eszközök és tanszerek esetében mire is kéne odafigyelni, milyen szabályozás vonatkozik az anyagösszetételekre, no és persze mennyi anomália van ezen a területen - is -! Így aztán tanácsos tudatosan megválasztani gyermekeink iskolatáskájába valókat, és persze magát az iskolatáskát is:
"A különféle előírások, EU normákhoz igazodó jogszabályok és szabványok betartása egyébként mindössze azt garantálja, hogy a termékben csak az engedélyezett problémás anyagok és csak a megengedett mennyiségben vannak jelen. Egyes allergiakeltő anyagok azonban az arra érzékeny gyermekek bőrén, vagy szervezetében már az engedélyezettnél kisebb mennyiség is kiválthatja a reakciókat"
"Kérdezem a papírboltost, melyik most a menő iskolatáska? Hát a jégkorszak-figurás. Meg a hellókittis. Drágák persze, de viszik, mint a cukrot....
|
|
Bővebben...
|
|
Írta: Zeke Andrea
|
|
2012. szeptember 26. szerda, 08:20 |
|
.jpg)
Bio háziasszonyként sokszor „kötnek belém”, hogy micsoda naívság ragaszkodni ahhoz, hogy valami bio, öko, organikus, demeter legyen.
Az évek során egyre inkább megtanultam kezelni ezeket a vádakat. Sokáig strucc politikának éreztem, ha nem védem meg a saját hitemet a vegyszermentesen előállított élelmiszerekkel kapcsolatban. Mára viszont rájöttem, hogy vannak emberek, akiknek (még) egyáltalán nincs fülük ehhez.
Ha pedig kifiguráznak életmódunk miatt, jobb rájuk hagyni. Ilyenkor szoktam gondolkozni azon, hogy mennyire nevetségesnek találtam úgy 10 éve először, mikor azt mondták, hogy natúrkozmetikumot kell használni, a többi rossz; vagy mennyire elutasító voltam a vegetarianizmussal szemben. Bár nem vagyunk vegák, továbbra is mindenevők vagyunk, de látom a vegetáriánus táplálkozás előnyeit és a túlzott húsfogyasztás hátrányait.
Viszont találkoztam olyanokkal is, akik szeretnének egészségesen táplálkozni, érzik is azt, hogy az ipari termesztés során a zöldségekbe és gyümölcsökbe került mérgek nem jók nekünk, mégsem látják tisztán mitől lenne jobb, másabb a bio. Túl hangos a másik oldal, hogy „olyan, hogy bio nincs is” és ez beleépül a tudatosabbak gondolataiba is.
|
|
Bővebben...
|
|