Az ember több módon juthat el arra a felismerésre, hogy a földi lét nem feltétlenül kell, hogy káros legyen a környezetre. Egészen könnyedén lehet úgy élni, hogy az ember  tevékenységével nem  teszi tönkre saját élőhelyét.

Elég csak néhány évtizedet visszamenni a történelembe, mondjuk nagymamáink korába. Vagy elég csak kitenni a lábunkat a fejlett országok jóléti társadalmából, és belecsöppenni egy afrikai bennszülött törzs mindennapjaiba. Hol áll ott sorba mindenféle technikai eszköz egy kunyhóban, ahogy egy nyugati ország háziasszonyának konyhájában sorakoznak a sütést-főzést könnyítő robotgépek. A mindennapi vízszükséglet hordása is komoly fizikai munka ott asszonynak, gyereknek egyaránt.

Így aztán nem jelenthető ki - vagy legalábbis durva általánosítás lenne az emberiség egészére - az, hogy az elmúlt évtizedek viharos, technikai fejlődése magával sodorta az emberiséget egyfajta pusztító létbe, és hogy ebből nem lehet kilépni. Mindezzel párhuzamba állítva az emberiség fejlődésének látszólagos érdekében egy sokak számára megfoghatatlan gazdasági mutatót - a GDP-t - miszerint, ahogy az a szám növekszik úgy fog növekedni az emberek jólléte, elégedettsége, netán még a boldogság is ezen a számszerűsíthető adaton múlik.

Mindez azonban - ma már tapasztaljuk és tudjuk - egy ügyesen felállított csapda. Mert sem a boldogság nem ezen múlik, sem az emberi jólét, és legfőképpen a teljes és tudatos életvitelhez nincsen köze holmi gazdaságpolitikai mutatóknak. 

Tavasszal egy francia közgazdász - Serge Latouche - arról beszélt, hogy a nemnövekedés lehet az egyetlen  útja a fenntartható jövőnek.

Jó-jó, de mindezt hogyan lehet véghezvinni? Hogyan lehet nemnövekedni, és egyáltalán kinek lesz az jó, ha a közgazdasági adatok egyszercsak nem teljesítik az elvárt szintet?

Egészen biztosan nem lesz jó azoknak a nagy vállalatoknak, multiknak, akik mindent mást ezeknek a számoknak rendelnek alá, még saját, személyes jövőjüket is. Hiszen egyetlen cégvezető, vagy banki befektető, ingatlanspekuláns sem fogja megúszni a vaskos bankbetétek elértéklenedését, ha a világ pénzügyi helyzete összeomlik. És egyetlen beruházó sem fog otthonában szabályozható központi fűtést használni, ha egyszer csak elfogy a fosszilis energiaforrás. Azt kell megérteni, hogy tulajdonképpen egy oldalon állunk. Legalábbis a fenntartható jövőt illetően csak egyfajta jövőkép vázolható fel.

Túlélni vagy nem túlélni.

Elkezdeni már ma a nemnövekedést, az alternatív energiaforrások megismerését, telepítését és használatát. Vagy a jól menő irodaépületben elhelyezkedő íróasztal mögül figyelni, ahogy összedől a kártyavár. Mert jelen pillanatban mindenki a fedélzeten van, és mindenki egyaránt süllyedni fog, ha elfogy a talaj a lábunk alól, vagy elpusztul a környezet, amiben élünk. Nincs menekvés, hacsak nem egy másik bolygóra :)

Igen, értem én, hogy az emberek többsége hozzászokott a kényelemhez, amit a technikai vívmányok nyújtanak, és nem kívánnak lemondani az automatizált élet nyújtotta előnyökről.

Mondanám, hogy ezt valahol elfogadom, mert vannak emlékeim görnyedt hátú kapálásokról :) Ugyanakkor azt gondolom, a felelős gondolkodás, a tisztelet a saját életünk és az utánunk következő generációk - saját gyerekeink, unokáink - életére gondolva nincs az a technikai vivmány, amiről ne tudnék lemondani annak érdekében, hogy élhető lét maradjon a Földön.

Vagyis saját meglátásom szerint a nemnövekedés egyszerű szemléletváltással kezdődik. Akkor és ott indul el, amikor rájövök, hogy számtalan tárgyra, eszközre nincs is szükségem, amit korábban használtam, mert úgy tűnt azok nélkül nem létezhetek :) És egyszer csak elkezdem nem-megvenni azokat a dolgokat, amik pusztán egy generált szükséglet eszközei.

Egyszer csak rájövök, hogy mennyi mindent meg tudok magam csinálni, pusztán elhatározás kérdése. Ahogy egy korábbi cikkben már volt erről szó, nem is szeretném másképp nevezni, mert nagyon találó az a bizonyos kreatív egyszerűség a legkíválóbb eszköze az embernek. Sokkal nagyobb öröm és sokkal inkább becsben tartott tárgy, étel vagy ruhadarab lesz az, amit magunknak, családunknak, barátainknak elkészítünk.

Mindez jóval kevesebbe kerül, sokkal alacsonyabb a környezeti terhelése, nem szaladok minden apróságért a boltba, megtermelem, elkészítem, megcsinálom, megvarrom, megjavítom vagy javíttatom, lefestem, áthúzom vagy átalakítom ....... És egyszer csak nemnövekedek :)

Ezekben a tevékenységekben rájön az ember, hogy nem is annyira jó, ha mindent készen kap. Hiszen részben kiszolgáltatottá válik, mert egy idő után elhiszi magáról, hogy nem ért hozzá, nem tudja megcsinálni, részben az önálló, tevékeny emberi lét csapdájába sétálva mindig másoktól várja a megoldást. Amikor azonban rájön, hogy cselekvő ember lévén számtalan dolgot meg tud csinálni, el tud készíteni másként közelít majd különféle élethelyzetekhez. Tudni fogja, hogy hatással bír tettein keresztül a saját életének alakulására. Dönteni fog, és felelősen fog dönteni saját érdekében hétköznapi és nagyobb dolgokban egyaránt.

Fenti emberi, gyakorlati útravalók mellett fontos dolog megismerni más kultúrák, más népek gondolkodását a természetről, környezetünkről, amiben élünk. A keleti kultúra ugyanis erőteljesen szembenáll a nyugati világ - a kényelmet mindenekelőtt hangoztató - gondolkodásával. Míg ez utóbbi országokban szinte felelőssé tesszük a pusztító viharokért az egész világot, addig a keleti országokban alázattal fogadva, a megoldásokat keresik egymást segítve az ott élők.

Ez a szellemi hozzáállás jellemző például a japán kultúrára, ahol a természeti erőforrásokkal szemben teljesen elfogadott viselkedés az önkéntes takarékoskodás. Japánul így nevezik: MOTTAINAI - A szó egyik jelentése "szentségtörés az ég ellen", akkor használják, amikor természeti kincsekből, energiából, ételből, emberi ráfordításokból a szükségesnél többet használnak el, magyarul, amikor veszteség keletkezik.

Nem véletlen, hogy a Fukusimai atomkatasztrófa után hogyan állt talpra az ország, hogyan fogadta el ezt a - embert, természetet, gazdaságot - sújtó csapást. Ez az alázat része a japán kultúrának, a buddhista filozófiából származik. Mondhatni ennek a gondolatiságnak a megértése minden ember számára nagyon időszerű.

Ugyanígy ajánlom Daniel Quinn: Izmael - szellemi és lelki kaland című könyvét, melyben az emberiség két nagy csoportjáról ír. Az "elvevők" és a "meghagyók" teljesen más viselkedési kultúrájáról.

Míg az elvevők kizsákmányolják a természetet, balga tudatlansággal vágják maguk alatt a fát, addig a meghagyók tisztelettel fordulnak az életet adó föld és természetben található javak felé, meghagyva azt a jövő részére is.

Amikor a fenntartható jövőről beszélünk vagy gondolkodunk azt kell belátni, hogy csak egyetlen út van: meghagyónak lenni, vagy meghagyóvá válni. Gondoskodással és alázattal fordulni a természet, környezetünk és embertársaink felé. Mindenkinek a maga életkörülményei és lehetőségei mentén kell átgondolni, átalakítani szokásait. Mondják sokan, hogy a városi ember számára nincsenek alternatívák, mert nem tud termelni, nem tud komposztálni, nem tud kiszállni a mókuskerékből.

A fenntartható életmód gondolkodás körében a megoldásokat keresik az emberek és nem a kifogásokat. Természetesen nem tud minden társadalmi csoport egyformán és egyként változni, változtatni, de mindenki tud a maga eszközeivel élni. A városi ember, ha tényleg szeretne ültetni, gyerekeinek megmutatni, hogyan érik be tavasszal az eper, hogyan kell paradicsomot kötözni és sorolhatnám keressen mondjuk közösségi kerteket, ahol kis csoportokban összefogással lehet kicsiben termelni.

Vagy keressen olyan idős embereket lakóhelye környékén, akik már nem bírják saját földjüket gondozni és cserébe a kertgondozásért, konyhakert műveléséért friss, egészséges termést takaríthat be és fogyaszthat családjával.

Ha nem szeretne a kertben gyomlálni, kapálni, vásárlásaival is dönthet. Piacon megkeresheti az őstermelőket, szólhat ismerőseinek, hogy szívesen vásárolna közvetlenül termelőktől, vagy szedd magad akcióban vehet részt. Megkeresheti a helyi, bevásárló közösségeket, melyekből egyre több szerveződik az országban. Ha nem talál akkor pedig szervezhet egyet :)

Mindenkinek van lehetősége a változásra, csak fel kell ismerni és el kell kezdeni!

Márton Anikó