FIATAL DÖNTÉSHOZÓK ÉS SZAKÉRTŐK KLÍMAVÉDELMI TALÁLKOZÓJA
A Karbon Kerekasztal egy - rendhagyó módon - közvetlen hangvételű szakmai konferencia és műhely, ahol az üzleti élet, a köz- és civil szféra képviselői találkozhatnak egymással.
A rendezvény célja a szakmai kapcsolatépítés mellett, az egyes területek naprakész megismerése, lehetséges irányok felvázolása. A konferencia 3 fő témája az intézményi kertészkedés, a közösségi kertek és a bevásárló közösségek.
A tervezett esemény, a II. Karbon Kerekasztal, módszereiben követi a Klímanagykövetség által 2010 tavaszán ezen a néven szervezett konferenciát, azaz a hangsúlyt a (1) közigazgatás, (2) civil- és (3) versenyszféra közötti párbeszéd erősítésére helyezi.
2012-ben a Klímanagykövetség Egyesület három olyan aktuális témát választott, amelyek a város-vidék kapcsolata, az önellátás és a helyi termelés mellett klímavédelmi szempontból is meghatározóak. Ezekre a témakörökre koncentrálva, a vidék és a város, a vidékfejlesztés és a klímavédelem kapcsolata mentén rendezi meg a második Karbon Kerekasztal konferenciát.
Az ezúttal két napos rendezvény első napján, 2012.augusztus 24.-én a kerekasztal beszélgetésekre kerül sor, a második napon, 2012. augusztus 25.-én egy bicskei gyermekotthonban kialakított intézményi kertet látogatunk meg.
A Karbon Kerekasztal témái
Az első szekció témája az intézményi kertészkedés és gazdálkodás, amelyet fõként iskolák, bentlakásos gyermekotthonok és önkormányzatok szemszögébõl vizsgálunk. A Cseppkõ Utcai és a Sztehlo Gábor Gyermekotthonok képviselõi a Klímanagykövetség Egyesület támogatásával létrehozott veteményesek kialakítása és gondozása során tapasztaltakról beszélnek, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatója a környezeti nevelés fontosságáról és hatásairól ad elõ.
A nyugati világban elterjedt és közkedvelt közösségi kertek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hazai városlakók körében is. A téma szakértői a külföldi tapasztalataikról, a hazai kezdeményezésekrõl és eredményekrõl, a kertek közösség formáló hatásairól, a vidék és a vidéki létforma népszerűsítésének lehetõségeirõl beszélgetnek.
A bevásárló közösségek a tudatosságra törekvõ városi ember azon igényét elégítik, hogy helyi termelõtõl származó, friss és minõségi termékekhez és alapanyagokhoz juthasson, így ezek a közösségek nagyon fontos szerepet töltenek be a város-vidék kapcsolatának megerõsítésében és kiterjesztésében. E szekció során a termelõk és a fogyasztók szemszögébõl is körbejárjuk a kereslet-kínálat egyensúlyának alakulását és ebben a vásárlási formában rejlõ további lehetõségeket.
A Kerekasztal és vidékfejlesztés
A konferencia témái nem a hagyományos értelemben vett vidékfejlesztési tevékenységeket boncolgatják. Azon jóval túlmutatnak, a 2014-2020-as EU Közös Agrárpolitikája által is hangsúlyozott célokat, a város-vidék kapcsolatának újraértelmezését képviselik. Az általunk bemutatni és közösen megvitatni kívánt témák kiemelten hozzájárulnak a környezet- és klímabarát folyamatok támogatásához. Az önfenntartás alternatív megközelítésével, újszerű, helyi megoldásokat kínálnak a rendelkezésünkre álló erőforrások fenntartható használatához.
Bővebb információ a két nap programjairól, előadóiról és jelentkezés: Klimanagykövetség |